(Még mindig) Felejthetetlen - Natalie Cole Budapesten lépett fel

Nem mindennapi élményben volt része annak a néhány ezer szerencsésnek, aki július 26-án este a budapesti Sportarénába, a 9 Grammy-díjjal kitüntetett, amerikai énekesnő, Natalie Cole koncertjére látogatott. [Dátum: 2010.07.30. 22:15]

Ezeket se hagyja ki!

Háromhetes színházi piknik gyerekeknek a londoni West Enden

"Színház az egész világ és, színész benne minden férfi és nő" és remélhetőleg egyre több gyermek is. Ennek a varázslatos [...]

Vigyázat! Készül a Spice Girls musical

Jennifer Saunders írja a készülő Spice Girls musical, a Viva Forever forgatókönyvét. A produkció, amelyet 2012-ben Londonban mutatnak be, a csapat munkásságát, mint a modern sztárság és hírnév történetét tárja elénk.

Képmentő 183: Tátra indul

Hideg téli napon vizsgálták az első Tátra-villamosokat a BKV szakemberei 1979 januárjában, amikor a Népszabadság fotósa megörökítette őket. Az előző évben készültek a kocsik Prágában, ahol megtörténtek a szükséges próbák, azután átkerültek Budapestre. Isk

Magyar filmek észak-amerikai fesztiválokon

Többek közt Szabó István, Fliegauf Benedek és Mundruczó Kornél alkotását vetítik a következő napokban rangos észak-amerikai fesztiválokon, az USA-beli Telluride-ban és a kanadai Torontóban.

A gitár szólója

Van, aki beszélget a gitárjával, van, aki simogatja, s van, aki vadul szeretkezik vele a színpadon. Akad olyan is, aki miután mindezt a grádicsot végigsétálta, rohanta, őrjöngte, utolsó tombolásában darabokra törte az ikonná vált hangszert, mágikus szerta

Öntörvényű Piaf Izraelből

Yonit Tobi izraeli színésznőnek az a híre, hogy szinte kiköpött Edith Piaf. Hazájában az év legjobb színésznőjének is választották. A Zsidó Nyári Fesztiválon, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tényleg megjelent előttünk egy pöttömnyi nő.

Felnőtt-bábelőadással nyitja az évadot a temesvári magyar színház

A temesvári magyar társulat az utóbbi évek egyik legsikeresebb gyermekelőadásával, A brémai muzsikusokkal kezdi az új színházi évadot. Ezt követően az évad első premierjére, a Fafej című felnőtt-bábelőadásra.

Jókedvű elégedetlenség és belső harcok a marosvásárhelyi színházban

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti aligazgatója, Kövesdy István, a Tompa Miklós Társulat vezetője a társulati évadnyitón malíciózusan "jókedvű évad"-nak nevezte a 2010/2011-es színházi szezont, amikor úgymond "a saját nyomorúságunkon kacagunk".

Emlékezetes videót találtunk az X-faktor új sztárjáról! Pihentető dallamok a fiatalabbik Vastag fiúval

Vastag Tamás testvéréhez hasonlóan elindult az RTL Klub tehetségkutatójában és ahogy bátyja Csaba ő is lehengerelte a zsűrit és továbblépett. [Dátum: 2010.09.05. 07:44]

Viva Ben és SP nyert a Budapest Félmaratonon

Kiváló hangulatban zajlott le szeptember első vasárnapján a 25. Nike Budapest Félmaraton, Magyarország legnagyobb és legnépszerűbb 21 kilométeres futóversenye. A jubileumi megmérettetést a zene jegyében rendezték meg a szervezők, amelyet az idei verseny R

Nagyot tévedett Király L. Norbert énektanára?

A magyar Joe Cockerként debütáló Király L. Norbert ''rángatózós'' produkcióját látva bizony komoly feladat volt a zsűrinek és a közönségnek is eldönteni azt, hogy vajon ez a srác mit keres az X-Faktor színpadán. [Dátum: 2010.09.06. 05:00]

Polgárösszehozó pécsi zongorák

Uram, ne hagyja abba, játsszon még! Így kérlelte egy nyugdíjas férfi a 78 éves Reményi Ferencet, aki Pécsett, a Kossuth tér közepére kiállított zongorán Gershwin Summertime-jával koronázta meg főképp dzsessz örökzöldekre épített, tízperces koncertjét. A

Debreceni Alternatív Színházi Szemle Budapesten

A kulturális pályázati támogatások radikális csökkenése miatt a budapesti Merlin Színházban rendezik meg szeptember 10. és 14. között az elmúlt évad leginnovatívabb alternatív és független színházi előadásait összegyűjtő III. Debreceni Alternatív Színházi

Varga Viktor: "Nagyon boldog vagyok

A remek énekessel minap Bikalon a Reneszánsz Élménybirtokon futottunk össze. Éppen készült haza a pihenésből, amikor elcsíptük. Az élményeiről és természetesen az új daláról faggattuk a Csillag születikben feltűnt tehetséget.  [Dátum: 2010.09.04. 10:00]

Zene nélkül mit ér?

Apró kincs bujkál az interneten, minősége éppúgy, mint mérete indokolja az ajánlást. A Mindennapi klasszikusok (klasszikusok.blog.hu) nevű oldal elsősorban a komolyzene iránt érzékeny és érdeklődő netezők a napjait színesítheti, de nem tartom kizártnak, h

Matisyahu Pesten

Hajnalban megcsörrent a telefonom. Leeresztett redőny mellett alszom, töksötét volt a hálószobában. Félálomban, riadtan nyúltam a mobilért az éjjeliszekrényen, nincs-e valakinek baja a családból. Levertem egy flakon vizet, a telefon is leesett. Négykézláb

Ghymes koncert és színházi nyílt nap Veszprémben

A Ghymes együttes koncertjével és nagyszabású nyílt nappal várja a közönséget szeptember 10-11-én a Veszprémi Petőfi Színház. A kétnapos rendezvényen rengeteg programmal szórakoztatja a teátrum társulata a felnőtt és gyermek nézőket, érdeklődőket.

Lehet-e a panelnak szexepilje?

Már öt éve állt az ország legnagyobb lakóháza, amikor 1975-ben kitört a tulipánvita. Igaz, hogy a több száz méter hosszú, 886 lakásos épület egyik végén még dolgoztak, amikor a másikban már laktak, viszont hamar megragadt rajta a becenév is: Faluháznak ke

Szabó Zoltán emlékhely-makettjét állították ki Fehérváron

Kiállították a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely fejlesztésére készült terv makettjét a város központjában, egy könyvesbolt kirakatában. A most elkészült maketten bemutatott terv készítője - a középkori bazilikát több évtizede kutató Szabó Zoltán építész

Magyar filmek észak-amerikai fesztiválokon

Többek közt Szabó István, Fliegauf Benedek és Mundruczó Kornél alkotását vetítik a következő napokban rangos észak-amerikai fesztiválokon, az USA-beli Telluride-ban és a kanadai Torontóban.

Antik afrikai korsók kerültek elő Aquincumban

Különleges, Észak-Afrikában készült ókori kerámiaedények kerültek elő Óbudán, az Aquincumi Múzeum ásatásain: a két díszes korsót a római kori polgárváros keleti temetőjének sírjaiban találták. Ilyen korsótípusok eddig teljesen ismeretlenek voltak Pannonia

Hozzám lehet jönni reklamálni

A velejéig romlott politikáról és a korrupcióról szól Robert Rodriguez legújabb filmje. A Machete-t a Velencei Filmfesztivál éjféli premierjén mutattak be, de a rendező-producer szíve szerint már holnap folytatná a Ragadózókban megkezdett munkát Antall Ni

Hogyan született a megasláger? - AFC Tomi elárulja

AFC-rajongók figyelem, már csak egy nap van hátra, hogy kiderüljön, mely dal a legnépszerűbb az Anti Fitness klub kínálatából. Jelenleg a Más ölel át vezet. A dalról megkérdeztük Tomit. [Dátum: 2010.09.03. 17:45]

Felfoghatatlan hülye ötlettel rukkolt elő Lady Gaga rajongója

Újabb díszpinty tűnt fel, aki egy ismert személyiség majmolásával óhajt belekerülni a halhatatlanság krónikáiba.  [Dátum: 2010.09.03. 09:56]

A Nyári Károly Műpa-koncert szervezői erre nem számítottak

A zene.hu filmzene rovatának vezetője, Nyári Károly koncertjeit évről évre telt házak fémjelzik. A szeptemberi MÜPA koncertjének jegyeladási adatai azonban hazai viszonylatban egyedülállónak számítanak. [Dátum: 2010.09.03. 09:15]

500-as évadnyitó akció a Magyar Színházban

Különleges kedvezményt ad a Magyar Színház a Sweet Charity hétvégi előadásaira!

Elhunyt Bánffy György

83 éves korában váratlanul elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a József Attila Színház tagja.

Jókedvű elégedetlenség és belső harcok a marosvásárhelyi színházban

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti aligazgatója, Kövesdy István, a Tompa Miklós Társulat vezetője a társulati évadnyitón malíciózusan "jókedvű évad"-nak nevezte a 2010/2011-es színházi szezont, amikor úgymond "a saját nyomorúságunkon kacagunk".

Shodeinde Dorottya terhesen is lehet világsztár

 Détár Enikő és Szurdusz Erika sem látja akadályát ennek. [Dátum: 2010.09.03. 20:27]

Keressük a legnépszerűbb zenei blogot!

Idén először hirdetjük meg a legnépszerűbb zenei blog versenyünket.  [Dátum: 2010.09.04. 06:44]

Kellemetlen balesetet szenvedett Rihanna - fotóval

Az énekesnő kétbalkezesnek bizonyult, a hajsütővassal ugyanis alaposan megégette magát - írja a bulvarsport.hu. [Dátum: 2010.09.04. 06:46]

Mai nap

2010/09/07 23:39:15 Regina napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com