Meghaladja a 10,5 százalékot a munkanélküliség Győr-Moson-Sopronban

Jelentősen nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma megyénkben az előző havi adatokhoz képest. Míg decemberben csaknem 14.800-an voltak munka nélkül, addig januárban már közel 16.500 állástalant regisztráltak térségünkben.

images/stories/zsebek.bmp

A munkanélküliségi ráta meghaladja a 10,5 százalékot. Januárban több mint 1100 új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi központokhoz, a betöltetlen álláshelyek száma pedig meghaladja a 690-et.
A pályakezdő munkanélküliek száma is nőtt térségünkben több mint 3,5 százalékkal, így jelenleg 824 fiatalnak nincs állása. Csoportos létszámleépítés keretében 51 főt bocsátottak el megyénkben az előző hónapban.

 

(Nyugatihir)

Bookmark and Share

Ezeket se hagyja ki!

Pink Ladies Cab ? Rózsaszín taxit a győri nőknek?

Rózsaszín taxik működnek már Londonban, Moszkvában, Dubajban és a világ számos pontján. Csakis nőket fuvaroznak ezek a pink csodák, biztonságuk érdekében. Vajon Magyarországon is elkélne a hasonló kezdeményezés, akár itt, Győrben?

Újra lárogatható az Apor-emlékhely Győrben

2010. március 16-án újra megnyitja kapuit a látogatók előtt a Püspökvár pincehelyiségeiben található Apor-kiállítás. A tárlat Boldog Apor Vilmos vértanúságának állít emléket: bemutatja a boldoggá avatott püspök életét és tevékenységét, megidézi 1945 nagyhetét és húsvétját, a püspök áldozatát és vértanúhalálát.

Győr: a grúz korosztályos válogatott edzőtáborába utazik a légiós

Meghívót kapott a grúz U19-es labdarúgó-válogatottba az ETO felnőtt-játékoskeretének legfiatalabb tagja, a 18 esztendős Tejmuraz Sarasenidze.

Gyurcsány Ferenc Győrben tartott fejtágítást a párt helyi nyugdíjasainak

Gyurcsány Ferenc Győrben járt. Na nem nyilvános rendezvényen, hanem zárt találkozón rajonghatták körbe a szocik, zömében 70 év feletti idős nyugdíjas asszonyok - jelentette informátorunk a Hotel Konferenciából röviddel csütörtökön este 7 óra után.

Molnár nem érti Mintha el lennének keseredve az emberek...

Molnár Csaba kancelláriaminiszter (képen), az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint a szocialistáknak fel kell emelniük a fejüket, büszkének kell lenniük az elmúlt nyolc év teljesítményére és szembe kell szállniuk a hazugságokkal.

Kezdeményezhető már Győrben is az APEH-es ügyfélkapu regisztráció

A jövőben az eddigieknél is több helyen, így Győrben is, az APEH ügyfélszolgálatán van lehetőségük az adózóknak arra, hogy ügyfélkapu regisztrációt kezdeményezzenek. Az APEH-nál 2009. november 10-én bevezetett új szolgáltatás annyira népszerű, hogy március elejétől újabb adóhatósági ügyfélszolgálatok kapcsolódtak be a regisztrációs rendszerbe.

Egy ljubljanai ponttal a Győri Audi ETO KC kiharcolhatja a BL-elődöntőbe kerülést

Újabb fontos mérkőzés előtt áll a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata, amely ha pontot szerez ljubljanai Bajnokok Ligája-mérkőzésén, bejut az elődöntőbe. A szombati összecsapáson Andrea Lekic és Görbicz Anita (képünkön) hiányozni fog sérülés miatt, a szlovén bajnok vezetőedzője, Marta Bon szerint azonban a magyar irányító nélkül kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb a Győr.

A győri gyerekek tányérjáig érnek a kormányzati elvonások!

A kormányzati elvonások miatt Győr a tavalyinál 800 millió forinttal kevesebb normatív támogatást kap az önkormányzati iskolák és óvodák fenntartására.

Kamarakiállítás Nagycenken Széchenyi halálának 150. évfordulóján

Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumi Igazgatóság Soproni Múzeuma tartalmas rendezvénysorozattal kíván méltó módon emlékezni gróf Széchenyi Istvánra, halálának 150. évfordulóján.

Fürdőbérletekkel támogatja a győri önkormányzat a rászorulókat

A győri önkormányzat az idén is fürdőbérletekkel támogatja az időseket, a nagycsaládosokat, mozgáskorlátozottakat. Borkai Zsolt polgármester köszöntötte a résztvevőket az Idősügyi Tanács ülésén. Mint mondta, az önkormányzat évről-évre a költségvetésében biztosítja ezt a támogatást az időseknek, a nagycsaládosoknak, mozgáskorlátozottak szervezeteinek. Hozzátette, a város sokat tesz az idősek életminőségének javításáért, amelynek egyik eleme a fürdőlátogatási lehetőség.

Régiós ingatlan-konferencia Győrben

A szlovák, az osztrák és a magyar ingatlanpiac kilátásai kerülnek napirendre Győrben a március 24-25-én megrendezendő ingatlan szakmai konferencián - közölte az egyik szervező, a Lakásvásár média csoport az MTI-vel.

Meghívót kapott a győri csatár

Meghívó érkezett a Győri ETO FC-hez, amiben a grúz U19-es válogatotthoz invitálják az ETO felnőtt keretének legfiatalabb tagját, Sharashenidze Teimurazt.

Városrét: felmondta a Rába az Engellel kötött ingatlanfejlesztési szerződést

A Rába Járműipari Holding Nyrt. a szerződésben kikötött felmondási okokra hivatkozva felmondta az Engellel 2002-ben kötött ingatlanfejlesztési együttműködési és előszerződést. A felmondás következtében a Győr központi részén fekvő, a Rába tulajdonában álló, és érvényes rendezési tervvel rendelkező 43 hektár ? nem számítva a már értékesített 2,6 hektárt ? a jövőbeni ingatlanfejlesztés szempontjából szabad rendelkezésű terület. A társaság széles körben vizsgálja a potenciális hasznosítási lehetőségeket- olvasható a Rába közleményében, amely a Budapesti Értéktőzsde honlapján jelent meg.

Kupagyőztes lehet a Duna Takarék ETO

Két fontos mérkőzés vár itthon a Duna Takarék ETO futsal csapatára, jön a Berettyóújfalu, és a Fradi. Az előbbi hazánk egyik legjobb csapata, a másik pedig a legnépszerűbb, így mindenképp izmos rangadóknak néznek elébe a győri szurkolók. A Rába parti csapat eközben megállapodásokkal igyekszik erősíteni szurkolóikat, és a játékosokat is.

Bomba miatt áll a vasút

Világháborús bombát találtak Körmendnél, ezért áll a vasúti közlekedés - közölte a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. csütörtök délután az MTI-vel.

Világszenzáció: földimalac kölyök született a győri állatkertben

Több mint száz év után tavaly láthattak először földimalacot magyarországi vadaspark látogatói, az állatkertészeti ritkaságnak számító fajból egy hím és egy nőstény állat érkezett Tanzániából Győrbe. A földimalac pár komoly szakmai kihívás elé állította a Xántus János Állatkert csapatát, hiszen ez a rendkívüli faj mindössze egytucat európai intézményben látható, s csupán hatvan egyede él a világ állatkertjeiben. Ritkasága miatt az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége tenyészprogramot működtet a faj fogságban történő szaporításának elősegítésére.

Elhagyja Győrt a Mediawave

Szombathelyre költözik a Mediawave fesztivál. A rendezvény támogatást kap a várostól, a programok további két hétvégén tartanak majd.

Paripák ünnepi szemléje

A Győri Lovas Nemzeti Díszszemle alapításának jubileiumi, 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget és lószemlét Győr-Szabadhegyen a Veress Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola.

Sorozatos gyújtogatás egy győri épületben

Bontás alatt lévő, életveszélyessé vált társasház gerendáit gyújtották fel szerdán este Győrben. A Lomb utcai társashoz az elmúlt közel három hónapban már ötödik alkalommal vonultak a tűzoltók.

A tornaolimpia országos fordulójába jutottak a győriek

Az országos döntőbe jutottak a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont tornász lányai a torna diákolimpia budapesti országos elődöntőjéből. A kisalföldi megyeszékhelyről egyébként három iskola sportolói vehettek rész a fővárosi megmérettetésen.

Havazás mindenütt!

Budapesten takarítják az utakat, tíz centiméter friss hó esett az éjszaka Baranyában, Győr-Moson-Sopron megye valamennyi útja jól járható, éjszaka is árokba csúszott járműveket mentettek a tűzoltók Zala megyében.

Nagyanyja neveli a H1N1-es árvát

Egy álom vált valóra a győri Stuka Zsanett (?21) számára, amikor megtudta: kislányt hordoz a szíve alatt. A terhesség 6. hónapjában azonban elkapta a H1N1 vírust.

Növekszik a Szent István Egyetem

A 2009-2011 közötti időszakban komplex egyetemfejlesztési program zajlik a győri Széchenyi István Egyetemen. Hamarosan két új épülettel, az összterületet tekintve, mintegy 30%-kal gyarapodik a győri kampusz.

Futsal MK: idegenben nyert a Győr, ikszelt az Aramis a Cső-Montage-zsal

A futsal Magyar Kupa elődöntőjének 1. mérkőzésén az Aramis ikszelt otthon a Cső-Montage-zsal, míg a Győr 4?1-re legyőzte idegenben a Berettyóújfalut.

Győri Fidesz: "Önkénteseink elkötelezettségből dolgoznak!

A megyei napilap egy cikkére reagálva sajtóközleményt adott ki a Fidesz győri elnöksége, amelyben leszögezik: a párt sosem fizetett aktivistáinak azért, hogy ajánlószelvényeket gyűjtsenek.

Pszichiátriai kezelésre szoruló gyerekek körülményein javítanak Győrben

Közel 6 millió forintból alakították ki a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Zrínyi úti telephelyén az Ifjúsági Mentálhigiénés Rehabilitációs Részleget, ahol olyan 14-18 éves fiatalokat kezelnek, akik többek között súlyos beilleszkedési gondokkal, függőséggel küzdenek.

Az önkormányzat 100 milliót meghaladó fejlesztést valósít meg a győri műjégpályán

A győri műjégpálya 1984-ben épült társadalmi összefogásból. A létesítmény felújítása, korszerűsítése időszerűvé vált, amelynek első ütemére az önkormányzat 107 millió forintot fordít. Borkai Zsolt polgármester elmondta, a létesítményt évente mintegy ötvenezer látogató használja.

Benzinturizmus Győr megyéből Ausztria irányába: "Visszafelé fejlődünk!"

Egy euró és 1 euró 20 eurócent között változik a 95-ös oktánszámú benzin ára Ausztriában. Ez azt jelenti, hogy optimális esetben literenként akár 30 forintot is spórolhat az, aki Magyarországról a közeli osztrák kutakhoz jár át üzemanyagért.

Két éve nem fizet és az adminisztráció mögé bújik a minisztérium

Két éve nem fizeti ki a kormány a panelfelújításra elnyert pályázati pénzeket Győr több társasházának. Egyes kivitelezőknek már 400-500 millió forinttal tartozik az állam. Az Önkormányzati Minisztérium a túl sok adminisztrációra hivatkozik.

Súlyos függőséggel küzdő fiatalokat kezelnek az új részlegen

Közel 6 millió forintból alakították ki a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Zrínyi úti telephelyén az Ifjúsági Mentálhigiénés Rehabilitációs Részleget, ahol olyan 14-18 éves fiatalokat kezelnek, akik többek között súlyos beilleszkedési gondokkal, függőséggel küzdenek.

Fehér Gandalf Győrbe készül (avagy: ismét Magyarországon koncertezik Jon Lord)

Alig több mint egy évvel a fergeteges sikerű magyarországi koncertjei után ismét hazánkba látogat a fehér mágus, Jon Douglas Lord. Sajnálatosan kevesek kiváltsága lesz, hogy a hetvenedik életévének betöltéséhez közeledő művész nevével fémjelzett produkciót láthassa a Rába parti városban, hiszen az estnek otthont adó Richter terem befogadó képessége alig félezer fő. Félő tehát, hogy akinek nincs birtokában a március 25-i koncertre szóló belépő, már csak óriási szerencsével, vagy egy hagyatéki eljárás során juthat hozzá...

Mai nap

2010/03/13 16:32:29 Krisztián, Ajtony, Egyed, Patrícia napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com