Zsebszerződések virágkora a Kisalföldön

Tizennégyféle zsebszerződés-módszerrel találkozott eddig a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara ? írta a Kisalföld hétfői számában.

Roszik Péter elnök közlése szerint ők kezdeményezték azt a törvénymódosítást, amely lehetetlenné tette volna az egyik trükköt, mégpedig azt, amikor egy társas vállalkozásban itt tevékenykedő külföldi gazda önrevíziót kért, majd ennek során „bevallotta”, hogy már három éve hivatásszerűen földet művel Magyarországon. Így pedig – a bírság megfizetése után – megkaphatta volna a földvásárláshoz szükséges igazolást. A szakember szerint annak ellenére, hogy az utóbbi években 20-30 százalékkal felértékelődtek a hazai termőterületek, akár öt-tízszeres különbség is lehet a külföldi és a magyarországi földárak között.

(Kisalföld, mti)

Bookmark and Share

Ezeket se hagyja ki!

Hárommillió forintot költhettek az iskolaudvarra

Győr - Hárommillió forintot költhetett udvara felújítására a a Fekete István Általános Iskola. A pénzt játékon nyerték.

Tanévkezdés helyett takarítás Bőnyben

Bőnyben csak jövő hétfőn kezdődik az iskola. Még a tanárok is takarítják a helyi tanintézményt a nyári 40 milliós felújítás után.

Virágpiac: gyümölcs nem árulható

˝Árulni szerettünk volna gyümölcsöt a győri Virágpiacon, de nem engedték, mondván, hogy foglaltak az asztalok. Tették ezt annak ellenére, hogy senki nem árult ott akkor˝ - írja olvasónk.

˝A törvényesség mindent felülír˝ - Nagyné dr. László Edit az új hivatal élén

Megkezdte munkáját a szeptember elsején létrejött megyei közigazgatási hivatal vezetője, Nagyné dr. László Edit. Fontosnak tartja, hogy másfél év után újból lehetőség van az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére.

Bábsziget a Vaskakassal - Micimackó és a Kakasviadal a Radó szigeten

A nyári szünet után ismét munkába állnak a győri bábok és bábosok, hogy újra meseországgá varázsolják a Radó-szigetet. A gyermekek megnézhetik az

Veszélyes hulladékot akartak az országba csempészni

Nagy mennyiségű használt katalizátort akart egy német cég Magyarországra hozni, ám az ehhez szükséges engedéllyel nem rendelkezett. A Vám- és Pénzügyőrség

Pintér-Péntek Imre a civil egyesület listavezetője - A Pro Urbe a civil Borkait támogatja

A Pro Urbe Egyesület elnöke, Mészáros József a szeptember 3-i sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy Győr város mind a tizenhat választókerületében

Világhírű balett bemutató Győrben ? majdnem meghiúsult

Évadnyitó társulati ülését tartotta csütörtökön a Győri Balett, amelyen Kiss János igazgató bemutatta az új tagokat és beszélt a repertoárról is.

Az Audi Hungaria megnyitja látogatói központját

Még többen ismerhetik meg az Audi Hungariát: mától a győri vállalat új látogatói központja minden nap lehetőséget biztosít az érdeklődök számára, hog

Jancsifalui családi nap ötödször

A Jancsifaluért Egyesület családi napot rendez szeptember 4-én az Urbantsok utcai focipálya és környékén. A már hagyományosnak mondható rendezvényre kicsiket és

Borkai Zsolt vezeti a Fidesz-KDNP városi listáját

A Fidesz-KDNP győri polgármesterjelöltje, Borkai Zsolt, és a 16 egyéni választókörzet önkormányzati képviselőjelöltje is leadta az október 3-i helyhatósági vá

Elkészült a Horgas utcai óvoda bővítése és akadálymentesítése

Kibővítették és teljes egészében akadálymentesítették Győr-Ménfőcsanakon a Horgas utcai óvodát. A beruházásnak köszönhetően a szülők biztonság

A Keresztény gyökerek és a boldog magyar élet

A Keresztény Értelmiségeik Szövetsége Győri Csoportja újabb előadásra várja az érdeklődőket szeptember 6-án, hétfőn hat órától, a Nyugat-magyarországi E

Győri Balett - Veszélyben volt a Királynő, Presser Gábor is segített

A Győri Balett igazgatója, Kiss János azt jelentette be a csütörtöki évadnyitón: a világszenzáció majdnem elmaradt. A Queen, vagyis a Királynő című balett bemutatóját a jogtulajdonosok augusztus elején letiltották.

Finisben a híd, kész a Bácsai út

Lejárt az eredeti határideje az egymással párhuzamosan épült két óriásberuházásnak: a Jedlik híd és a Bácsai út. Az új hidat szeptember 13-tól használhatják a gyalogosok, s várhatóan október végétől az autósok. A Bácsai utat viszont már ideiglenesen forga

Rába piknik vadpörkölttel szombaton Győrben

Rába közeli, megyei települések zenés-táncos mulatsággal, tájjellegű ételek főzésével mutatkoznak be szombaton a régi korcsolyapálya helyén Győrben. Cél: a térség turisztikai fellendítése.

Akadálymentes óvodabővítés Győr-Ménfőcsanakon

Átadták csütörtökön a Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ korszerűsített Horgas utcai óvodai egységét. A beruházáshoz az intézmény több mint 135 millió forint uniós támogatást kapott.

Kunszigeti bakihíradó - Videó

Összépségei, mesevese, hasztánc és társai... A KTV Kunsziget utolsó előtti műsora: bakiparádé a Kunszigeti Híradó eddigi adásainak felvételeiből.

Eva Rhodes ügye: újra kinyílt az akta

Folytatta a megyei bíróság az Eva Rhodes meggyilkolása ügyében folytatott büntetőeljárást, erre a napra egy brit tanút idéztek be.

Wanda Spirit kiállítása a Petőfiben

Wanda Spirit festményeivől nyílt kiállítás 2010. augusztus 30-án a győri Petőfi Sándor Művelődési Ház kiállító termében.

Hétvégi programajánló

Beköszöntött az ősz. A hűvős időben se üljön a négy fal között! Érdekes programok várják a kikapcsolódni vágyókat régiószerte.

Gyorsabb lesz az ügyintézés az átalakított hivatalokban

Szeptember 1-jétől átalakultak a regionális államigazgatási hivatalok, helyettük megyei közigazgatási hivatalok álltak fel. A Győr-Moson-Sopron megyei vezetője, Nagyné dr. Lászl&oacu

Korszerű oktató labor készült el a Lukács iskolában

Korszerű hidraulika, pneumatika, mechatronika és SPC rendszerek laboratóriumait adták át csütörtökön a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskol&aacut

Több kopogtató cédulát gyűjtött a Fidesz-KDNP, mint áprilisban

Borkai Zsolt, a Fidesz-KDNP győri polgármesterjelöltje, és a kormánypártok egyéni önkormányzati képviselőjelöltjei kedden délután leadták az október 3-i vál

Közös erőből épült a Gárdonyi iskola számítógép terme

Mintegy 9 és félmillió forintot nyert a győri Gárdonyi Géza Általános Iskola uniós pályázaton eszközvásárlásra. Az intézmény 30 szám&iacut

Győr az Oxigén Túra első állomása

Ötállomásos, új, országos kerékpáros program indul útjára szeptemberben „Oxigén Túra" néven, mely a környezetbarát kerékpáros közle

Eltűnik a szemét Nagybajcsról

2013-ra felszámolhatják a nagybajcsi szeméttelepet. A térség ivóvízbázisán fekvő település európai uniós forrásra pályázik a terület rehabil

XXI. század a műemléki pincében

Negyvenhétmillió forintot nyert a Városi Művészeti Múzeum projektje, amelynek célja a művészeti intézmény oktatási-képzési szerepének erősítése, az iskolabarát szemlélet megújítása és az esélyegyenlőség növelése.

Áthelyezik a Híd utcai buszmegállót

Gázvezeték építés miatt szeptember 2. csütörtök üzemkezdettől áthelyezik a győri Híd utcai orvosi rendelőnél lévő buszmegállóhelyet.

Gigakoncerttel búcsúzott a nyár Győrben - rengeteg fotóval!

Városházi adatok szerint mintegy ötvenezer ember tapsolt a világhírű ABBA – The show produkciónak.

Az Akkordeon együttes 10 éves jubileumi koncertje

Az Akkordeon zenekar 2000-ben alakult a győri német önkormányzat keretében. 2006-ban megalakították a Győri Harmonika Egyesületet, és ezen belül működnek a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár József Attila Művelődési Házában.

Mai nap

2010/09/04 9:19:40 Rozália, Róza, Ida napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com